vasárnap, 28 március 2010 16:19

Nieuport 28

Írta:
A Gustave Delage által tervezett és a Nieuport által gyártott Nieuport 28 (N.28C-1) volt az első olyan vadászrepülőgép, melyet az amerikai repülőszázadok használtak az első világháborúban.

Tervezés és gyártás

1917 közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a Nieuport 17 már nem képes megbirkózni a későbbi német vadászgépekkel. A Nieuport 17-es direkt továbbfejlesztése, a Nieuport 24bis sem nyújtott lényegesen jobb teljesítményt. Akkoriban már folyamatban volt a francia légierő Nieuport gépeinek SPAD S.VII típusra való lecserélése.



A Nieuport 28 konstrukciója egy kísérlet adaptációja volt a könnyen gyártható, nagy manőverező képességű, forgóhengeres motorral felszerelt vadászgépnek. Úgy tervezték, hogy a legújabb szinkronizált ikergéppuskákkal, erősebb motorral és új szárnystruktúrával legyen felszerelve. A Nieuport történetében először használták a szokványos, két darabból álló szárnymerevítőket. A gép farkának tervezése nagyon hasonló volt a Nieuport 27-hez, de a törzs sokkal finomabb vonalú volt és annyira keskeny, hogy géppuskák felszerelését el kellett tolni a bal oldalra.


Bevetésen

Az első példányok 1918 elején válltak elérhetővé, bár a típus franciák szempontjából már feleslegesnek számított. A SPAD S.XIII a legtöbb szempontból felülmúlta, mégis a francia légierő standard vadászgépe lett.



Az Amerikai Hadsereg Légi Szolgálata nagyon kevés vadászgéppel rendelkezett, melyekkel a vadásszázadokat szerették volna ellátni. A SPAD a Hispano Suiza motorok kis száma miatt kezdetben elérhetetlen volt, a Nieuport által felajánlott gépeket az Amerikai Expedíciós Erők mint ideiglenes alternatívát, elfogadta. Összesen 297 darab Nieuport 28-ast vásároltak az amerikaiak, 1918 márciusától már ezekkel a gépekkel szerelték fel az első amerikai vadásszázadokat.

Az Amerikai Expedíciós Erők második bevetésén, 1918 április 14-én két légigyőzelmet arattak a típussal, melyeket a 94. század pilótái, Alan Winslow és Douglas Campbell hadnagyok értek el, egy-egy ellenséges gépet legyőzve. Több jól ismert első világháborús amerikai ász is repült a típussal, mint például Quentin Roosevelt, aki Theodore Roosevelt amerikai elnök fia volt. A később 26 légigyőzelmet elérő Eddie Rickenbacker is Nieuport 28-as gépen kezdte katonai karrierjét.

A típus nem volt túl sikeres. Attól függetlenül, hogy nagyon jól manőverezett és könnyű volt vele repülni, a teljesítménye közepesnek, a motorja pedig megbízhatatlannak bizonyult. Sokkal komolyabb probléma volt a furnérlemez/vászonborítás keveréke, a farok vászonborítása hajlamos volt a felfúvódásra és a furnérlemezről való leválásra. A megoldást gyorsan megtalálták erre a problémára, az amerikai szolgálatban álló Nieuportokat mégis lecserélték az akkor már könnyebben beszerezhető SPAD típusokra. Ez a folyamat 1918 júliusában fejeződött be.

A háború után hazatérő amerikai haderő néhány példányt magával vitt, további pár darabot más légierők számára adtak át. Svájc 15 darab Nieuport 28-ast, Görögország pedig még ennél is kevesebbhez jutott hozzá.



Specifikációk:
  • Személyzet: egy fő
  • Hosszúság 7.8 m
  • Szárnyfesztáv: 8.1 m
  • Magasság: 2.5 m
  • Szárnyfelület: 15.8 m2
  • Üres súly: 475 kg
  • Felszállósúly: 560 kg
  • Motor: 1 db Gnome 9-N forgóhengeres, 160 hp lóerős (102 kW)
Teljesítmény:
  • Maximális sebesség 184 km/h
  • Hatótáv: 349 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 5300 m
  • Emelkedőképesség: 3000 méterre 11.5 perc
  • Szárnyterhelés: 37.9 kg/m2
  • Teljesítmény/tömeg: 0.15 kW/kg
Fegyverzet:
  • 2 darab .303-as Vickers géppuska


A cikket a www.pcpilot.hu engedélyével tettem közzé.
Tovább a kategóriában: « Fokker Dr.I Fokker D.VII »