vasárnap, 11 november 2012 09:47

Airco DH.4

Írta:
Az Airco DH.4-es egy brit kétüléses könnyű nappali bombázó/felderítő repülőgép, amelyet Geoffrey de Havilland tervezett, abból a célból, hogy a kevésbé jól sikerült B.E.12-est felváltsák vele. Első repülése 1916 augusztusában volt a berepülést maga a tervező hajtotta végre.

A kétfedelű repülőgép szárnyainak kialakításánál 2-2 merevítőt alkalmaztak (a csűrők száma is 2-2 darab volt), elhelyezésük során pedig a felső szárnyat valamivel előrébb helyezték el (Ez az úgynevezett positive wing stagger elrendezés.). Ennek a szárnyelrendezésnek előnye volt a jobb hosszirányú stabilitás, jobb aerodinamikai jellemzők és a kiváló emelkedő képesség. A pozitív V állású (3 fokos) szárnyak is tovább növelték a repülőgép stabilitását.

A teljesen faépítésű típust a hajózók nagyon kedvelték, ami miatt kritikával illeték a repülőgépet, az a megfigyelő és a pilóta közé beépített nagy üzemanyag tartály, ami nehézzé tette a kommunikációt. Ezért egy speciális „belkom” csövet használtak a beszélgetésre. De sokkal aggasztóbb volt az, ha ezt az üzemanyag tartályt találat érte, akkor a személyzet nagyon súlyos égési sérülést szenvedhetett. Emiatt ragadt az egyébként népszerű repülőgépre a „Lángoló Koporsó” becenév.

A prototípus erőforrása egy vízhűtéses 6 hengeres, 230 LE-s BHP (Beardmore-Halford-Pullinger) hajtómű volt, de ez teljesítményben nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és már a második prototípusban kicserélték az új 250 LE Rolls Royce 12 hengeres erőforrásra. Ezek az erőforrások Rolls Royce Eagle néven váltak ismerté és több sorozatban is gyártották őket:
  • Eagle Mark I-IV sorozat 250.
  • Eagle Mark V-VII sorozat 275.
  • Eagle Mark VIII sorozat 375.

További erőforrások, amelyekkel a D.H.4-est gyártották:
  • 300 LE Renault 12Fe
  • 400 LE Sunbeam Matabele
  • 353 LE Rolls-Royce G
  • 400 LE Liberty 12

Az új erőforrás a repülőgépben szerkezeti módosításokat is igényelt, amelyek közül a legfontosabbak a következők voltak:
  • Módosított motorburkolat.
  • A megfigyelő fülkéjét újra tervezték.
  • A szárnyak előrébb kerültek.
  • A középső törzs szerkezet megerősítésre került.

A repülőgépből az Egyesült Királyságban mintegy 1449 darabot építettek. Ebben a mennyiségben benne vannak az RFC és az RNAS egységeinek gyártott repülőgépek is. A DH.4-es gyártásában a következő vállalatok végezték:
  • Airco
  • F.W. Berwick and Co
  • Glendower Aircraft Company
  • Palladium Autocars
  • Vulcan Motor and Engineering
  • Westland Aircraft Works

Az Egyesült Államokban mintegy 9500 darab D.H.4-est gyártottak, az Amerikai Légi Szolgálat számára, amelyet Liberty L-12-es erőforrással szereltek fel. Ezeknek a D.H.4-eseknek a gyártásában a következő vállalatok vettek részt:
  • Boeing Airplane Corporation
  • Dayton-Wright Airplane Company
  • Fisher Body Corporation
  • Standard Aircraft Corporation

Azonban a legyártott mennyiségből mindössze 1885 darab vett részt a Franciaországi hadműveletekben a háború során.

A repülőgép beépített fegyverzetét egy előretüzelő Vickers 7,7 mm-es géppuska és 1 vagy 2 db Lewis 7,7 mm-es géppuska alkotta, amelyet a lövész/megfigyelő kezelt. A 210 kilogrammnyi bombafegyverzetet két 100 kg (230 lb) bomba vagy négy 51 kg (112 lb) bomba alkothatta, amelyeket a gép a külső függesztő csomópontokon hordozhatott.

Az első század, ami megkapta a típust, az RFC 55. repülőszázada, 1917. március 6-án. Első harci bevetésük pontosan egy hónappal később történt, amikor az Arras-i csata kezdetén a század vasúti csomópontokat támadott Valenciennes-nél. Az 55. repülőszázad azon kevesek egyike, akik nem szenvedtek súlyos veszteségeket a „Véres Április” néven elhíresült időszak során, köszönhetően a D.H.4-es jó emelkedő képességének és gyorsaságának, a szorongatott helyzetben lévő pilóta a ki tudott válni a légiharcból.

1917 végéig összesen 6 repülőszázadot szereltek fel DH.4-esekkel. A Royal Naval Air Service (RNAS), vagyis Tengerészeti Légi Szolgálat repülőegységei felderítésre és tengeralattjárók elleni harcra használta a típust.

Cecil Arthur Lewis brit pilóta szerint a D.H.4-es képes volt azokra a feladatokra, amelyeket a B.E.12 és a Martinsyde már nem tudott elvégezni, köszönhetően a körbe mozgatható hátsó géppuskának, amely jól ellátta a repülőgép védelmét az ellenséges repülőgépekkel szemben, és a Rolls-Royce Eagle erőforrásnak is, amivel a repülőgép gyors volt, ugyanakkor forduló közben is jól tartotta a sebességét, ami a légiharcban volt előny.



A típushoz kötődik egy különleges bevetés, amikor is 1918. augusztus 5-én Angliát egy öt Zeppelin léghajóból kötelék támadta meg, a késő délutáni órákban. A Zeppelinek V alakzatban repültek, körülbelül 4876 méter (6000 láb) magasságon. A vezér a 211 méter (693 láb) hosszú L70 Zeppelin léghajó volt, Peter Strasser kapitánnyal a fedélzetén. A Great Yarmouth város melletti Denes reptéren készültséget adó Edgar Cadbury őrnagy és lövésze Robert Leckie kapitány azonnal felszállt D.H.4-es gépükkel és elindult a Zeppelinek felé. A megközelítés után a DH4-es támadásba lendült, és úgy manőverezett, hogy Leckie tüzet nyithasson, a Lewis géppuskáival. Egy hosszú sorozatot követően a Zeppelin azonnal kigyulladt, és a tűz azonnal elborította az egész léghajót, amely nem sokkal később le is zuhant. A 21 fős személyzet, köztük, Peter Strasser kapitány a bevetés során az életét vesztette. A kötelék többi léghajójának parancsnokai, látva vezérgép pusztulását, feladták a bevetést, megfordultak és a hazai bázisuk felé vették az irányt.



Szolgálat a háború után

A D.H.4-est a háború után használták a civil repülésben is, hiszen utasszállító és légi posta feladatokat is ellátott egész Európában és a tengerentúlon is. Az utolsó példányokat 1927-ben vonták ki a szolgálatból.

További érdekességek

D.H.4B típusú géppel hajtották végre az első sikeres légi utántöltést 1923. június 27-én. A két D.H.4-es személyzete Virgil Hine és Frank W. Seifert (utántöltő repülőgép személyzete), illetve Lowell H. Smith és John P. Richter (az üzemanyagot felvevő repülőgép személyzete) hajózók.

Három hónappal később Lowell H. Smith és John P. Richter augusztus 27-28-án egy 37 óra 15 perces időtartam repülésen vettek részt, melynek során 16 alkalommal hajtottak végre légi utántöltést. Ezen repülés során 16 világrekordot állítottak fel távolság, sebesség és időtartam kategóriában.

Ugyanez a személyzet 1923. október 25-én a kanadai határtól repült egyhuzamban a mexikói határig. Az 1250 mérföldes utat háromszori légi tankolással tették meg.



Az Airco DH.4 repülőgép jellemzői

  • Feladatkör: Felderítő/Bombázó
  • Rendszerbe állítás: 1917 március
  • Motor típusa: 12 hengeres, Rolls Royce Eagle VII soros motor
  • Teljesítménye (LE): 275
  • Magasság (mm): 3100
  • Hossz (mm): 9200
  • Szárny fesztáv (mm): 12916
  • Szárnyfelület (m2): 40
  • Üres tömeg (kg): 108
  • Felszállótömeg (kg): 1578
  • Üzemanyag mennyisége (l): 248
  • Olaj mennyisége (l): 20
  • Fegyverzet (géppuska): 1 db Vickers 7,7 mm és 1 db Lewis 7,7 mm, lőszerjavadalmazás (darab/csövenként): 500 /1179
  • Hasznos teher (kg): 208
  • Harci bevetés időtartama (ó:pp): 4:00
  • Őrjáratozási idő 1000 m-en (ó:pp): 4:00
  • Csúcsmagasság (m): 6100
  • Teljesítmény/tömeg arány (LE/kg): 0.17
  • Fejlesztő: Anglia - Antant
  • Gyártó: Aircraft Manufacturing Company, Ltd.
  • Legyártott (db): 1449
  • A legtöbb légigyőzelmet elért pilóta: E. Dickson; W. Naylor; D. A. Stewart (14)

Emelkedő képesség (perc)
  • 1000 m-re: 06:00
  • 2000 m-re: 11:00
  • 3000 m-re: 13:00
  • 4000 m-re: 22:00
  • 5000 m-re: 35:00

Maximum sebesség (km/h)
  • Tengerszinten: 215
  • 1000 m-en: 210
  • 2000 m-en: 201
  • 3000 m-en: 192
  • 4000 m-en: 188
  • 5000 m-en: 181

További képeket az Airco DH.4 galériában nézhettek meg!